2015. szeptember 25., péntek

Hogyan kerülünk összhangba - a szinkron tudományos vizsgálata

Önkéntelen szinkron

A kísérletben arcképeket nézegettek önkéntesek. A beavatott partnert arra utasították, hogy

  • mosolyogjon
  • ne mosolyogjon
  • rázogassa a lábát
  • dörzsölgesse az arcát

A vizsgálatban a vizsgálati alanyok utánozni kezdték a beavatott kísérleti résztvevőket.
A vizsgálatokat követő részletes kikérdezésben kiderült, hogy a résztvevők ennek az önkéntelen utánzásnak nem voltak tudatában, és azt sem vették észre, hogy ezeket a testbeszéd elemeket előre megtervezték.

Szándékos utánzás

Ugyanennek a kísérletnek egy következő szakaszában a beavatott partner azt az utasítást kapta, hogy utánozza a vizsgálati alanyt. Azt fedezték fel, hogy ez a szándékos utánzás visszatetszést keltett. Sok könyvvel ellentétben a gesztusok mechanikus utánzása nem segíti megteremteni a szinkront. Evvel ellentétben, az arckifejezés, kézmozdulat, testtartás, tekintet spontán követése megteremti és fenntartja az összhangot.

Együtt - lélegzés

Ha két összehangolódott ember beszélget, látszik rajtuk a köztük zajló érzelmi hullámzás. A mozgásuk, a szó átvétele, a pillantásaik is összehangolódnak. Légzésvizsgáló érzékelőkkel még azt is kimutatták, hogy a hallgató légzése nagyjából visszatükrözte a beszélőét, miközben egyikük kilélegzett, a másik be, vagy éppen azonos fázisba kerültek. Nevetés közben a légvétel ritmusa különösen feltűnő egyezést mutatott. Az ilyen harmóniában a beszélgetők között a hosszúnak tűnő csend sem okoz feszültséget.

A szinkronba kerülés zsigeri örömöt vált ki, és úgy tűnik, hogy ez "be van építve" az idegrendszerünkbe. Ez a szinkron a "veled vagyok" és a "folytasd, kérlek" üzenetét hordozza.
A kapcsolódás érzése nem annyira a kimondott szavakon, inkább a ki nem mondott érzelmi köteléken alapul.

kép forrása: freeimages.com
Forrás: Daniel Goleman Társas intelligencia Nyitott Könyvműhely, Budapest (2007), benne: Illeszkedésről és összhangról Tanya Chartrand és John Bargh, The Cameleon Effect: The perception-Behavior Link in Social Behavior, Journal of Personality and Social Psychology 76 (1999), pp 893-910.

2015. szeptember 5., szombat

Mivel látjuk az érzéseket?

A Megoldó Kommunikáció Műhelyfoglalkozáson mindig előkerül az a tény, hogy az információnak csak mintegy 8% - át tudjuk a szavainkkal közölni. A legnagyobb információátvitelt a nonverbális kommunikáció teszi ki.
A legfrissebb kutatások alapján most már azt is tudjuk, hogyan lehetséges ez.

A szem és az idegrendszer látóközpontja közötti kapcsolat megszakadása esetén a beteg nem ismeri fel a formákat - négyzetet, kört, arcokat.
Ha azonban vidám vagy dühös arcokat ábrázoló képeket lát, hirtelen képessé válik az érzelmek azonosítására.

Ezen a véletlen módon ismerték meg az idegrendszer kutatói, hogy létezik egy mellékútvonal a szemek és a látóközpont között.

Ez a képet a látódombról (thalamus) az amygdala (kettő van belőlük, jobb és baloldali) területére vezeti, ami a nem verbális tartalmat megszűri, és beazonosítja, hogy az érzelmi tartalom mennyire fenyegető.
By Images are generated by Life Science Databases(LSDB). [CC BY-SA 2.1 jp (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.1/jp/deed.en)], via Wikimedia Commons


Mivel az amygdala nem kapcsolódik össze közvetlenül a beszédközponttal,  - így az érzéseinket nem tudjuk szavakba önteni. Ami történik - az a másolás!
Lemásoljukaz illető érzést a testünkbe.

Így dolgozzuk fel tudat alatt az információt - a fő útvonalhoz képest ezerszer gyorsabban.

Ez a kulcsmechanizmusa annak, hogyan ragadhatnak ránk mások érzései - és miért vesszük észre, hogy mit is gondol és érez valaki - a szavak mögött.

(Forrás: Daniel Goleman: Társas intelligencia - Mellékút)